Gyermekfogászat

Barázdazárás

A fogak felszínén levő, nehezen tisztítható egyenetlenségek feltöltése fúrás nélkül, speciális folyékony anyaggal.
Elsősorban a fogszuvasodás megelőzésére alkalmazzuk az 1 éven belül előtört maradó fogak esetén.
Pl. 5-7 éves kor között az első nagyőrlők, 11-14 éves kor között a második nagy, valamint az első és második kisőrlők, felnőtteknél pedig a bölcsesség fogak esetén.
Előfordul, hogy minimális szuvasodás tisztítása után mintegy a töméssel egybekötve un. kiterjesztett barázdazárást végzünk.
Mivel egyáltalán nem fájdalmas és csak rövid ideig tartó beavatkozás, így alkalmas lehet a kisgyermekek rendelővel, fogorvossal és fogászattal való ismerkedéséhez.

Tejfog tömése

Attól függően, hogy mikorra várható a fog váltásának ideje és mekkora kiterjedésű a tejfog szöveteiben a fogszuvasodás, vagy
-csak kitisztítjuk a felpuhult részeket és az üreg széleit elsimítva üresen hagyjuk a fogacskát, hogy az könnyen tisztítható legyen. (így akadályozzuk a tovább szuvasodás lehetőségét)
-ha még távoli a fogváltás ideje, akkor fehér színű tömőanyaggal fel is töltjük az üreget. (betömjük a fogat)
-mélyebbre ható szuvasodás/ gyulladás (fájdalom) esetén pedig meg kell nyitni a fogbélüreget is, hogy a gyulladás a szájüreg felé le tudjon ürülni...

Készült az EuPark rendszerben, Technológia: EUSAN Kft.